Játszva tanulunk! Játszva tanítunk!


Kisiskolában ANGOLUL

Az idegen nyelvek első-második osztályban történő tanítása speciális feladat, hisz közvetlenül az óvodából iskolába átlépő gyerekeket kell idegen nyelvre, idegen nyelven is, akár kétnyelvűen oktatni, iskolai keretek között természetessé tenni a német nyelv használatát számukra. A 6-8 éves kor különösen alkalmas a SZÓBELISÉG megerősítésére, és ha rendszeresen, életkori sajátosságaiknak megfelelő nyelvi-módszertannal közvetítjük az idegen nyelvet, mire felsőbb osztályokban valóban „tanulni” fogják azt, már aktív szókinccsel, némi beszédkészséggel rendelkezhetnek - megalapozva a sikeres nyelvtanulást! Erre az elvre építve kívánjuk a kicsiket oktató pedagógusok módszertani munkáját segíteni a Kisiskolában ANGOLUL komplex szakmai - módszertani tananyagainkkal.

Stúdiónk 1992 óta specializálódott erre a területre, az akkor hiánypótló könyv formájában megjelentetett első szakmai anyagunk, a ANGOL Nyelvkönyv Óvodapedagógusoknak, Tanítóknak és Szülőknek két hangkazettával jelenleg is a pedagógusképzésben ajánlott irodalomként szerepel. A program indítása óta eltelt időben átdolgoztuk, kibővítettük az anyagot, sokszorosan kipróbáltuk, terjesztettük a módszert és most komplex módon megszerkesztve, több, az anyagra épülő tanmenetjavaslattal, a beszédgyakorlatot segítő feladatlapokkal, és a matematikai fogalmakat bevezető külön kötettel felkínáljuk intézmények számára nyomtatott formában, közel 300 oldalon.

Kisiskolában A N G O L U L

Beszéljünk ANGOLUL

Mivel és hogyan segítsük a 6-8 évesek kétnyelvű kommunikációját

Út a MATEMATIKÁHOZ

25 csoportos matematikai játék és tematikus feladatlapok 

Rajzos feladatlapok a ANGOL dalokhoz, versekhez, mesékhez

másolható a gyereklétszámnak megfelelően

Tanmenetjavaslatok heti bontásban az ANGOL nyelv szóbeli bevezetéséhez 1. és 2. osztályban

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az anyagot a megrendeléseknek megfelelő darabszámban gyártatjuk le, és február 20 - 28. között postázzuk az intézményeknek előreutalást követően, vagy személyesen átvehető előzetes időpontegyeztetés alapján az alábbi címen:

1021 Budapest, Tárogató út 2-4. Tárogató Office, Budai Magánzeneiskola, fsz.7.

A tananyagcsomag ára bruttó 19.900 Ft, mely tartalmazza a csomagolási és postaköltséget.

Kedvezmény: Az angol és a német csomag együttes megrendelése esetén 10% kedvezményt adunk.

Várjuk megrendelésüket 2019. február 15-ig az oktatasneveles@gmail.com címen!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az idegen nyelvek első-második osztályban történő tanítása speciális feladat, hisz közvetlenül az óvodából iskolába átlépő gyerekeket kell idegen nyelvre, idegen nyelven is, akár kétnyelvűen oktatni, iskolai keretek között természetessé tenni az angol nyelv használatát számukra. A 6-9 éves kor különösen alkalmas a SZÓBELISÉG megerősítésére, és ha rendszeresen,  a kisiskolások életkori sajátosságainak megfelelő nyelvi-módszertannal közvetítjük az idegen nyelvet, mire felsőbb osztályokban valóban „tanulni” fogják azt, már aktív szókinccsel, némi beszédkészséggel rendelkezhetnek - megalapozva a sikeres nyelvtanulást! Erre az elvre építve kívánjuk a kicsiket oktató pedagógusok módszertani munkáját segíteni a Kisiskolában ANGOLUL komplex szakmai - módszertani tananyagainkkal. Stúdiónk 1992 óta specializálódott erre a területre, az akkor hiánypótló könyv formájában megjelentetett első szakmai anyagunk, az ANGOL Nyelvkönyv Óvodapedagógusoknak, Tanítóknak és Szülőknek két hangkazettával jelenleg is a pedagógusképzésben ajánlott irodalomként szerepel. A program indítása óta eltelt időben átdolgoztuk, kibővítettük az anyagot, sokszorosan kipróbáltuk, terjesztettük a módszert és most komplex módon megszerkesztve, több, az anyagra épülő tanmenetjavaslattal, a beszédgyakorlatot segítő feladatlapokkal, és a matematikai fogalmakat bevezető külön kötettel felkínáljuk intézmények számára, nyomtatott formában, mintegy 300  oldoldalon.

Kisiskolában ANGOLUL


Beszéljünk ANGOLUL

Mivel és hogyan segítsük a 6-8 évesek kétnyelvű kommunikációját – 120 oldalon

Út a MATEMATIKÁHOZ

25 csoportos játék és tematikus feladatlapok német – magyar - angol nyelven - 90 oldalon

Rajzos feladatlapok az ANGOL dalokhoz, versekhez, mesékhez

50 oldalon (másolható a gyereklétszámnak megfelelően!)

Tanmenetjavaslatok heti  bontásban az ANGOL nyelv szóbeli bevezetéséhez 1. és 2. osztályban

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az anyagot csak a megrendeléseknek megfelelő darabszámban gyártatjuk le, és február 20 - 28 között postázzuk a megrendelő intézményeknek előreutalást követően vagy személyesen átvehető előzetes időpontegyeztetést alapján az alábbi címen:

1021 Budapest, Tárogató út 2-4. Tárogató Office, Budai Magánzeneiskola, fsz.7.

A tananyagcsomag ára bruttó 19.900 Ft, mely tartalmazza a csomagolási és postaköltséget.

Kedvezmény: Az angol és a német csomag együttes megrendelése esetén 10% kedvezményt adunk.

Várjuk megrendelésüket 2019. február 15-ig a oktatasneveles@gmail.com címen!

    

© Minden jog fenntartva.